2016. augusztus 13., szombat

Egy tinédzserrel összezárva || JICHAN

    – Chan, pakold ki a mosogató gépet!
  A fiatalabbik mit sem törődve a felszólítással terült el a kanapén, kezében egy konzollal. Körülötte szennyesek hevertek szanaszét, az asztalon koszos tányérok álltak egymás hátán, míg mellette videojátékok dobozai tornyosultak egy halomban. Csupán két hete történt, hogy Chan a szünet kezdetekor beköltözött párjához, hogy a nyarat együtt tudják tölteni. Jihoon nyögve nyelősen ment bele a dologba, de így is adott egy feltételt. Segítenie kell a ház és a kert rendben tartásában. Ám ez nem nagyon sikerült a kisebbnek, valamikor az első napokban leszedte a száraz ruhákat, de azóta teljesen az antiszociális tinédzserek életét élte.  Egész nap játszott, s csak akkor evett, ha Jihoon behozott neki valami kaját a nappaliba.
   Az idősebb azt hitte, hogy ha összeköltöznek, azzal kapcsolatuk egy magasabb fokra lép. Együtt töltött délutánok, hülyéskedés a konyhában, miközben éppen vacsorát próbálnak főzni, és romantikus esték. De ez mind elmaradt, Chan meg sem próbált éretten viselkedni.
   Miután több perc elteltével, a harmadik felszólításra sem volt hajlandó a fiatalabbik kitolni a fenekét a konyhába, Jihoon kellően idegesen caplatott be a nappaliba. Feldúltan, szúrós tekintetét Chanra szegezve állt meg a televízió mellett, de még erre sem figyelt fel. Teljesen elmerült a játékban, s csak arra koncentrált, hogy minél gyorsabban szét tudja verni annak a veszélyes zombinak a fejét.
   Az idősebbik megelégelve a helyzetet, utolsó elkeseredésében a kábelekhez nyúlt, s egy határozott mozdulattal kirántotta azokat a helyéről.  A játék megszakadt, a kép elsötétült, Chan pedig felháborodva rivalt rá párjára.
– Ya! – ugrott fel a kanapéról, ezzel megrúgva a kisasztalt, amelyen a tányérok hangos csörömpöléssel értek egymáshoz. – Épp a közepén voltam!
– Chan, – Jihoon meglepően higgadtan szólt, ahhoz képest mennyire ideges volt. – Emlékszel az egyességünkre?
    A fiatalabbik egy pillanatra megrökönyödött, majd egy kicsit félénkebben bólintott.
– Arra kérlek, hogy ha magadtól nem is csinálod, legalább ha kérlek, akkor annak tegyél eleget!
   Chan nem válaszolt, egy ravasz mosoly csúszott arcára, majd lassan közeledni kezdett a fal mellett álló alacsonyabbhoz. Jihoonnak nagyon nem tetszett ez a tekintett, jól tudta mikor szokása ezt használni. Nagyot nyelve lépett egyet hátrébb, ám a háta a szoba falának ütközött. Chan elködösült tekintettel támasztotta meg magát jobb kezével, pontosan párja feje mellett.
– Nem egy shoujo mangában vagyunk! – Jihoon próbált határozott lenni, de a vágy hamar fölé kerekedett. Rég voltak már ilyen közel egymáshoz, hogy a leheletét arcán érezhette.
– Úgyis rég romantikáztunk. – halkan suttogta az alacsonyabbik ajkaira eme szavakat, majd birtoklóan tapadt sajátjával párnácskáira.
   Jihoon ellen akart állni, de a teste nem hagyta neki. Automatikusan karolta át Chan nyakát, majd vezette ujjait annak sötét, rövid tincsei közé. Úgy szorította magához, mint talán még soha, ami a fiatalabbat megmosolyogtatta. Csókjuk ebben a pillanatban szakadt meg. Az idősebb megemberelve magát tolta el magától, s próbálta elővenni a lehető legszúrósabb, legleteremtőbb tekintetét.
   – Pakold ki a mosogatógépet! – rendre utasító volt, még hangja sem remegett meg, holott ha éppen nincs a falnak nyomva, valószínűleg nem bírta volna sokáig talpon.
– Muszáj? – Chan kutyaszemeket imitálva pislogott az idősebbre. Már az idegeire mentek ezek a másodpercenkénti személyiség váltások. Egyszer aranyos, máskor meg vad, mint egy oroszlán…
– Menj és pakold ki! – hosszú percekig bámultak egymás szemébe, telepatikus üzeneteket küldve a másiknak, ám a legvégén mégis Jihoon jött ki győztesen. A fiatalabbik beletörődve ejtette maga mellé kezeit, majd lassú tempóban kicsoszogott a konyhába.
    Jihoon arcára szerelmetes mosoly ült ki, amikor meghallotta az edények csörömpölését. Bármennyire is idegesítette Chan gyerekessége, és tartotta veszélyesnek a köztük lévő nagy korkülönbséget, szerette őt, úgy ahogy volt. Főleg, hogy valójában volt neki egy roppant éret oldala is, amit habár ritkán mutatott meg, de akkor bőven kaphatott belőle.
   Oda lépkedett a kis asztalhoz, s kezébe véve a koszos tányérokat, indult meg a fiatalabb után a konyhába, hogy tovább idegesíthesse azzal, hogy még ezeket is el kell mosogatnia. Persze, ő is tudta mi lesz a vége. Kap pár szenvedélyes csókot, majd a végén inkább feladja, s eltekint a feladat betartatásától. 

2 megjegyzés:

  1. Annyeong ^^

    Újabb tökéletes egypercest hoztál össze itt nekem, nekünk. Olyan kis hétköznapi dologról írtál, de mégis annyira jó lett, hogy csak nézni tudok. Itt ülök öt perce és csak bámulom a képernyőt, hogy "na most mit írjak én ide". Mert kifogástalan, és ááh. Újabb fangörcsben volt részem. Nem nagyon foglalkozom én a Seventeennel, de azért vagyok annyira képben, hogy azt mondhatom, Woozit szeretem. Olyan kis aranyos, és annyira el tudtam képzelni ebben a szerepben *^* Dino meg az a tipikus én, aki csak a játékaira tud koncentrálni >< A szokatlan párosokat meg nagyon szeretem, szóval nyugodtan jöhet több is. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hellou^
      Örülök neked, hogy ennyire tetszett, annak meg még jobban, hogy Woozit szereted :3 Ellenállhatatlan az az ember. Bár, amúgy Woozit nem Dinoval shippelem (hehe Jicheol hehe), de miután eszembe ötlött ez a történet, erre a párosra eset a választásom. Na j ó, róluk láttam meg utána először közös képet, erre gondoltam; miért is ne? :D
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! :*

      Törlés